Huckleberry Finn kalandjai

A folyó viszi a szót. A könyv hosszú szakaszai úgy sodródnak, ahogy az áramlat is — lassan bomlik ki a hajnal, ők ketten horgásznak, fürdenek, a csillagok alatt heverésznek —, mielőtt egy zátonyra futott gőzhajó, két büszke család véres viszálya vagy egy pár utazó szélhámos, akik hercegnek és bujdosó királynak adják ki magukat, betörne a csendbe. Az egészet Huck nyers, mulatságos, iskolázatlan hangján halljuk, s a történet úgy vált a harsány komédia és valami sokkal gyöngédebb között, hogy soha nem jelenti be a fordulatot.

A szökések és álruhák alatt keményebb áramlat húzódik: egy fiú, akit arra neveltek, hogy bűn Jimnek segíteni, s aki most a saját lelkiismeretével vitatkozik arról, hogy feladja-e a barátját. Jim pedig a könyv erkölcsi szívévé válik — Te vagy a legjobb barát, akije Jimnek valaha volt — mondja Hucknak egy olyan pillanatban, amelyet élesebbé tesz mindaz, amit Huck magában forgat.

Olyan hang ez, amely megbízik benned, hogy egyszerre nevess és vedd is észre a dolgokat. Hogy végül hová jut el a lelkiismerete, és mibe kerül ez neki — ez az ajtó, amelyet a könyv nyitva hagy.