Moby Dick

A hajó a Pequod, oldalfalait ámbráscet-fogak díszítik, kormányrúdját egy állkapocscsontból faragták — olyan jármű, amely maga is trófeája annak a vadászatnak, amelyet folytatni készül. Kapitánya eleinte a kajütjében húzza meg magát. Amikor Ahab végre előlép — bronzarcúan, elefántcsont lábbal, egy dühödt sebhellyel, amely úgy szalad végig rajta, mint villámsújtotta fán a repedés —, hátra hívja a legénységet, egy arany dublont szegez az árbochoz, és az egész utat a fehér bálna felé fordítja, amely elvette a lábát. Melville olyan emberként rajzolja meg, aki képtelen élvezni a szépséget, aki minden látható dolgot papírmasé álarcnak lát, és át akar ütni rajtuk.

E rendíthetetlen cél köré gyűlik a zavarba hozhatatlan, pipázgató Stubb, a jámbor Starbuck, aki mer ellentmondani, mégsem tud kiszakadni, és Pip, a hajósinas, akit egyszer magára hagytak a nyílt tengeren, s onnan látnokká és őrültté válva tért vissza. A történet gyakran megáll: hogy latra vesse a fehérség rettenetét minden civilizációban, amelyet Ishmael csak fel tud sorolni, hogy a hajózást és a valószínűséget az önmagunkról és a megszállottságról szóló elmélkedésekké alakítsa. A borzongásba száraz, rezzenéstelen humor szövődik, a filozófia alatt pedig makacs, gótikus baljós előérzet lüktet.

Ez egy tengeri hajsza, amely újra meg újra kitárul minden vadászatnál nagyobb kérdések felé. Az üldözés mindent elemésztő, és mindent magával akar rántani.