Az elveszett világ

Innen kapaszkodik fel Az elveszett világ egy amazóniai fennsíkra, ahol mintha a természet megszokott törvényei felfüggesztődtek volna, és rég kihaltnak hitt lények legelésznek s szállnak fel a magasba. Challenger azt állítja, saját szemével látta őket. Szinte senki sem hisz neki. Így hát egy csapat indul útnak, hogy bizonyítsa vagy megcáfolja a dolgot: a lobbanékony Challenger, gúnyos vetélytársa, Summerlee professzor, az arisztokrata vadász, Lord John Roxton, és az ifjú Malone, aki talpra szökken és jelentkezik, még mielőtt egészen eldöntötte volna. Roxton a maga részéről csak annyit kér: a nagy, kietlen tájakat és a tágas tereket, puskával a markomban.

Conan Doyle csodálatos kettős látással írja meg mindezt: ott a rácsodálkozás a kenguruk módjára ugrándozó iguanodonokra, és ott a komédia, ahogy a két örökké civakodó tudós megfeledkezik magáról, és néma áhítatban ragadja meg egymás kezét a látványtól. Valódi veszély leselkedik azon a piramis alakú sziklán, magányos fája alatt, és valódi szellemesség villan minden fordulónál: egy morcos, vörös hajú szerkesztő, egy óva intő feleség, egy szakadék fölé döntött hídként fekvő fatörzs.

Olyan kaland ez, amely hű marad a saját nyitókérdéséhez: mit kockáztat meg az ember, hogy szerethetővé váljon. A fennsík vár, falakkal körülzárva, zölden és lehetetlenül, és a szakadék fölötti ajtó csak addig áll nyitva, amíg át nem érünk rajta.