Sherlock Holmes kalandjai

Az élvezetek itt aprók és pontosak. Egyetlen kalap vagy ingujj a tulajdonosa teljes portréjává áll össze. Holmes eltűnik fekete cseréppipája mögött egy olyan probléma miatt, amelyről úgy ítéli, három pipát és ötven perc csendet fog igényelni, és krókuszokról cseveg, miközben a szomszéd szobában sűrűsödik a fenyegetés. Az egész életem egyetlen hosszú igyekezet, hogy elmeneküljek a hétköznapiság elől, — mondja, és az esetek nem hagyják cserben: narancsmagok szétszórva egy reggelizőtányéron, egy babszemnél kisebb kék kő, amely már gyilkosságokat okozott, egy szürke udvarház, karokkal, akár egy rák ollói.

Holmes hideg elméjű, de nem szívtelen. Nemegyszer mérlegeli a könyörületet a szigorú törvénnyel szemben, és higgadtságának ritka repedésében beismeri: Hozzám fordult segítségért, én pedig a halálba küldtem! Watson figyel, hűségesen és gyakran értetlenül; olyan valaki, Holmes szerint, aki mindent lát, de semmit sem használ fel belőle, hogy következtetést vonjon le.

És mindezek mögött ott az egyetlen alak, akit Holmes soha nem tud egészen kimagyarázni: Irene Adler, akit ő mindig csak úgy nevez, hogy a nő. Tizenkét eset, mindegyik ajtót nyit egy Londonra, amely különösebb, mint amilyennek először látszik, mert — ahogy Holmes állítja — a valódi élet mindig merészebb bárminél, amit a képzelet kitalálhatna.