Tarzan visszatér

Párizs szalonjaiból a történet Algéria holdfényes sivatagjaiba tart, ahol kecskebőr sátrak izzanak a sárga homokon – kísérteties paradicsom egy kísérteties tengeren –, majd végül Tarzan szülőföldjének dzsungelébe. Edgar Rice Burroughs két emberként rajzolja meg őt egyszerre: a higgadt párizsi úrként, aki hagyja, hogy egy párbajozó rálőjön, anélkül hogy megemelné a saját pisztolyát, és az ősi teremtményként, akiről a civilizáció vékony máza törékeny héjként pattan le. Körülötte mozog a bosszúszomjas összeesküvő, Rokoff, aki mindig új álruhát ölt, és a hűséges francia, D’Arnot, aki nehéz híreket hoz. És ott van Jane Porter, akit egy nem kívánt házasság köt, mégis vonzódik ahhoz a férfihoz, akit halottnak hisz.

Teljes szívvel elmesélt kaland ez – párbajok és lesből támadások, egy késsel megölt oroszlán, egy elveszett aranyváros, és egy hős, akit két, nehezen összeegyeztethető élet szaggat szét. Van egy pillanat, amikor az elbeszélő megáll Tarzan vad megkoronázásánál, hogy elképzelje, amint civilizált barátai szembesülnek ezzel az átváltozott királlyal – és ebben a megtorpanásban a könyv megáll, hogy mérlegre tegye, mibe kerül ez a szabadság. Annak az olvasónak, aki valaha is úgy érezte, hogy ott ragadt az énje és a helye között, itt nyitva áll az ajtó.