Ulysses

Szinte semmi sem történik úgy, ahogyan a cselekmény szokta ígérni, és éppen ez a lényeg. Egy halottaskocsi gördül végig az utcákon. Egy sertésvese odaég a tűzhelyen. Egy könyvtár megtelik okos férfiakkal, akik azon vitáznak, vajon Shakespeare úgy írta-e meg Hamletet, mint egy apa, aki tulajdon halott fiát gyászolja. Bloom hirdetéseket próbál szerezni, kitér egy találka elől, amelyre inkább nem is gondolna, és gyengédségét meg titkos sebeit hordozza magával kocsmákon, boltokon át, végig a tengerparton.

Ami magát a könyvet olyan elevenné teszi, az az, hogy az olvasó e fejek belsejében él: a gondolatok úgy érkeznek, ahogyan valójában megjelennek — félbehagyva, mulatságosan, tudós módon, sebzetten. Bloom hétköznapi ember, akit rendkívüli együttérzéssel ábrázolnak, s aki kitart azon egyszerű meggyőződése mellett, hogy a szeretet, és nem az erőszak, gyűlölet, történelem az, ami igazán élettel tölti meg az embert. Molly a nap túlsó végén várakozik: énekesnő, akinek álmatlan emlékáradata zárja le a könyvet.

Türelmet kíván, s azt bőségesen meg is hálálja. Kevés könyv figyelt ilyen közelről és ilyen elnéző szeretettel arra, mit jelent embernek lenni, aki egy városban sétál egy olyan napon, amely elsőre az égvilágon semmit sem ígér.