Bambi

Ebből a nyitányból bontakozik ki egy egész élet, ahogy Salten végigköveti. Bambi az anyjával versengve rohan a nyílt füvön, és megéli az első beszélgetéseit egy szöcskével meg egy pillangóval. Megismeri az unokatestvéreit, Gobót és Faline-t, megtanul figyelni és szimatolni, megszereti az éjszakai erdőt és a baglyokat. De az erdő egy árnyékot is rejt, amelyet az állatok csak úgy neveznek: Ő. És amikor Bambi először megpillantja azt a sápadt, két lábon járó lényt a tisztás szélén, olyan félelmet tanul meg, amely többé sosem hagyja el egészen. Ez volt Ő – mondja az anyja, és valami odabent soha többé nem tér nyugvópontra.

Ami az olvasóban megmarad, azok azok, akikkel útközben találkozik. Faline, a csintalan és eleven kis őz, aki idővel a szerelmévé válik. Gobo, a félénk, aki hisz az emberi jóságban, és váltig állítja, hogy Ő nem gonosz. És a titokzatos, ősz fejű öreg szarvasbika, aki megdorgálja a síró gidát, majd sokkal később, a legnehezebb pillanatban tér vissza. Körülöttük a kisebb teremtmények pletykálnak, mentegetőznek és gyászolnak, az évszakok pedig egyre zordabbra fordulnak.

Egy gyermekkor, amelyet a magány megtanulásával tölt el; gyengédség és veszteség, szembeállítva valami értelmetlennel és nagyobbal, mint amit bármelyik állat felfoghatna. A könyv sosem fordítja el a tekintetét a gyásztól, és sosem szűnik meg észrevenni a fényt a leveleken. Nyitott ajtó egy olyan erdőre, ahol a hétköznapi – egy anyai érintés, az első nap a réten – éppen azért drága kincs, mert nem tarthat örökké.